13.fejezet

Sziasztok! Na hát ez a hosszúra igért feji mégsem úgy sikerült, ahogy elterveztem, mert nagyon rövid lett, de nem jött ma valahogy az ihlet a fejihez. Holnap kapjátok meg viszont a hosszabb fejit. Vagyis ma este! Mert már ma van. :D Jó olvasást! Várom a véleményeket!

Puszi, Bella

13.fejezet

Kristen szemszög:

Rob még mindig a szavakat keresgélte, mert még ő sem tudta, mit mondjon. Én sem tudtam volna, ha az ő helyében letten volna.

-Na szóval…., tudom, hogy nagyon rosszul indítottam az elején. De szerencsémre te adtál nekem egy második esély féleséget, így próbáltam egy kissé közelebb kerülni hozzád. És azután ami történt nálatok, azon a kerti bulin. Tudom, te azt mondtad, felejtsem el, de én képtelen vagyok rá. És nem hiszem, hogy te eltudod ezt felejteni.

Ez igaz volt. Én sem tudtam elfelejteni. És ezek a szavak, amiktől a szívem eszeveszett vágtába kezdett. És ez csak még jobban, ha csak hozzámér.

-Kicsit rosszul esett, ahogyan viselkedtél az első napokban. Nem tudtam, hogy miért utálsz. Utána pedig közelebb engedtelek magamhoz, és te is magadhoz, mert úgy gondoltam, neked van egy másik arcod is, és nem csak ez a bunkó álarc, amit viselsz, bár nem tudom miért, de teljesen megváltoztál. És nekem nagyon tetszik ez az arcod-mondtam lehajtott fejjel.

-Nem tudod, milyen nehéz volt nekem eddig.

Rob szemszög:

Egy ideig gondolkodtam azon, hogy elmondjak-e neki mindent. De azon az alapon, hogy ha már szerelmet vallok neki, nem akarok rést. Tudja a részleteket, mit miért is csináltam, nem szeretném, ha esetleg emiatt utasítana vissza. Szomorúan hallgattam, amikor azt mondta, hogy mennyire bántotta a viselkedésem az elején. Mostmár én is sajnálom, hogy úgy elszúrtam a dolgokat. De talán még nincs minden veszve.

-Szóval, volt egy barátnőm, aki 2 év után lelépett a legjobb barátommal. Azóta van ez az álarcom, amit mutatok a többiek felé, vagyis mutattam, amíg meg nem jelentél te.

-És én mitől vagyok más, mint a többiek? Vagy miből gondoltad, hogy előttem lehull rólad ez a lepel?

-Mert már az első pillanattól kezdve vonzottál. Előszőr magamnak sem akartam beismerni.
Azután egyre jobban megkedveltelek. És azután, mióta beszéltem veled, tudtam, hogy neked nem tudom ezt mutatni. Fájt, hogy megbántalak. És rossz volt téged szomorúnak látni. Amikor láttalak a teraszon tegnap a bulin, legszívesebben odamentem volna hozzád, és addig ölellek magamhoz szorosan, amíg el nem múlik a rosszkedved.

-Az egész olyan hirtelen jött. Nem tudtam, hogyan is reagáljak. Nekem ezek még új dolgok. Kicsit megijedtem ezektől az érzésektől, amik abban a pillanatban átjártak.

Nem tudtam már, hogy miben reménykedhetem még az este folyamán.

-És tudsz nekem adni egy esélyt? Vagy magunknak?-kérdeztem némi reménnyel a hangomban.

-Hát, figyelj Rob!-kezdtem megijedni, ahogy ezt kimondta.

-Szóval, én nem tudom. Bevallom neked ezt most őszintén, nekem még soha nem volt pasim. Nem tudom, ez milyen érzés. Nem vagy nekem közömbös egyáltalán, és a szivem félrever ha csak meglátlak- ezen kénytelen voltam elmosolyodni.  

És ezeket jó esélyeknek könyveltem el magamban. Legalább tudom, hogy hasonlóképpen érez irántam, mint én ő iránta.

Felálltam, és odasétáltam hozzá az ágyhoz. Ekkor ő felemelte a fejét, és a szemében csillogott valami. Kezemmel végigsimítottam az arcán, amitől éreztem, hogy megremegett. Ő pedig lehunyta a szemeit.

Lehajoltam hozzá, vagyis leguggoltam, és még mindig kértem.

-Kérlek, adj nekünk egy esélyt. –mondtam, miközben homlokat nekidöntöttem az övéinek.

-Robh…. –sóhajtotta. Ezt kezdtem félig igennek venni.

-Kérlek! Kristen.....nem tudod, mennyit jelentesz nekem.

Kezeimet derekára tettem, ő pedig két keze közé fogta az arcomat.

Kristen szemszög:

Előttem térdelt, és arra várt, hogy mikor mondok igent. Még nem voltam magamban biztos, de nem várhattam tovább. Ne várathattam őt tovább. És én is pont ugyanannyira szerettem volna, mint ő.

-Én is nagyon szeretném ezt.-böktem ki végül, amit reméltem, hogy igennek fog venni.

Kezembe fogott arcával elkezdett az én arcom felé közelíteni, és a szívem máris sebes vágtába kezdett, és majd kiugrott a helyéről, amikor végre ajkait ismét enyémre tapasztotta, és megcsókolt. Ez most teljesen más volt, mint ott múltkor nálunk. Ez mostmár érzelmekkel teli, igazi szerelmes csók volt. Ujjaimmal hajába túrtam, ő pedig a derekamnál fogva húzott közelebb magához. Már percek óta csak csókoltuk egymást, mikor levegőhiány miatt kénytelen voltam megszakítani a csókot.

-Szeretlek-mondta ki Rob azt a szót, amitől ha lehet, még boldogabb lettem.

-Én is szeretlek-viszonoztam vallomását.

Most, hogy minden rendbe jött köztünk, és mostmár kimondhatom, hogy hivatalosan is együtt járunk, kimondhatatlan boldogság telepedett a szívemre.

-Gyere, szerintem menjünk le. –mondta Rob, majd kezét nyújtotta felém, amit én boldogan fogtam meg, és ő most ismét magához húzott, és szorosan átölelt. Beszippantottam édes illatát, ő pedig hajamba fúrta fejét.

Elhúzódott, és magával húzott ki az ajtón, és kézen fogva sétáltunk le a lépcsőn. Lizzy épp abban a pillanatban jött ki a konyhából, és elképedt arccal nézett ránk, majd már csak azt érzékeltem, hogy a nyakamba ugrik, és össze-vissza ölelget. Majd ugyanígy tett az öccsével is.

-Tudtam, tudtam, tudtam!!-sikította Lizzy a fülünkbe.

-Örülök, hogy örülsz Lizzy-mondta Rob

-És mióta??-kérdezte

-Hát, most óta-válaszoltam neki

-Annyira örülök nektek! Gyertek, ezt a többieknek is megkell tudniuk!!-azzal Lizzy megfogott minket és berángatott minket a nappaliba, mire minden szempár ránk szegeződött.