21.fejezet Part 1

Sziasztok! Itt is lenne a 21.fejezet, és igen, Part 1, mivel holnap kapjátok meg a másik felét. Jó olvasást! És köszönöm a komizóknak a 20 db kommentet!
Puszi, Bella

21.fejezet

Kristen szemszög

Ezek után már senkivel nem akartam sem beszélni, sem találkozni. Elvonultam a szobámba, a saját magányomba, és kiadtam magamból a bánatomat, és órákon keresztül csak sírtam, és sírtam. Hogy fogok én tudni vele ismét találkozni. Mikor látni fogom őt mindennap a suliban. Ez egy kész rémálom. Folyamatosan azok a képek jutnak eszembe, amikor olyan boldogok voltunk. Ezalatt az egy hét alatt. Az első csókunkra, ami egy játék miatt csattant el, és az első érintések, és az első érzelmes csók. Ahhh, miért nem tudom kiverni őt a fejemből? Egyfolytában csak rajta jár az agyam, mikor végre elkéne felejtenem. De ha ez ilyen egyszerű lenne. Tegnap még szerettem, és még most is, de megcsalt, ezért utálnom kéne. De még így sem tudom.

Rob szemszög

Elküldött. Mi mást is vártam tulajdonképpen? Megérdemeltem, de én is csak egy hülye áldozat vagyok, aki megbíztam az anno legjobb barátomnak mondott egyénben. De azt tudom, ezt még keservesen megfogják szenvedni. De legelső sorban azon kell agyaljak, hogyan hódítom vissza az én szépségemet. Máskor olyan kreatív tudtam lenni, most viszont egy haszna vehető ötlet nem volt az agyamban. Talán holnap a suliban. Ott úgy sem tud elmenekülni előlem. Márcsak ezt az éjszakát kell kibírnom valahogy, és végre láthatom. Belegondolni sem merek, hogy ő most milyen állapotban van otthon. Legszívesebben már ott lennék mellette, és vigasztalnám, de nem tehetem, ugyanis miattam került ilyen állapotba. Ezen gondolatok között hajtottam álomra a fejem, bár aludni nem nagyon tudtam. Másnap reggel sikerült elég korán felkelnem, és mire rendbe szedtem magamat, és hihetetlen gyorsasággal hajtottam a sulihoz. Még senki nem volt ott olyan, akivel közelebbi ismeretségben lettem volna, így nem tehettem mást, minthogy várok. Apránként szállingóztak be az emberek a kapun, mikor megláttam szívem hölgyét belépni a kapun, és szép lassacskán botorkált az asztalukhoz, ahol gondolom a lányokat várta. Engem nem vett észre, mert éppen egy fa takart el, és mivel nem akartam még magam felfedni, így körbe mentem, hogy ne lásson, és lassan odasétáltam az asztalhoz, ahol volt. Fent ült az asztallapon, háttal nekem, így odatudtam osonni hozzá, és hátulról átöleltem. Éreztem, ahogy megremegett, így elkönyveltem magamnak egy jó pontot.

-Rob, mit keresel itt? Engedj el, kérlek, de azonnal. – én azonban nem engedelmeskedtem neki.

-Hiányzol-suttogtam a fülébe. –És nem engedlek el. Mert ez jó érzés így.

-De megcsaltál Rob. Ezek után még is mit vársz? Hogy térden csúszva állok majd az ajtódba, és visszamegyek hozzád?

-Kristen….. nem úgy történt semmi, ahogy te azt gondolod. Mindketten áldozatok vagyunk. Én is, te is. Mert olyan csúcs szuper haverjaim vannak. Nem emlékszem semmire sem abból az éjszakából. Higgy nekem, kérlek!!

-És miért tenném?-fordult immár szembe velem, és mostmár ő maga próbálta lefejteni a kezeimet magáról, de én nem hagytam. – Elég sötét a múltad ilyen szempontból ahhoz, hogy hinni tudjak. Így nem tudok megbízni benned Rob. Sajnálom. –sütötte le a szemeit, és láttam a kicsorduló könnycseppeket.

Lecsókoltam őket az arcáról, és a fülébe súgtam:

-Szeretlek.

Visszaölelt. Két karját derekamra fonta, és úgy bújt hozzám szorosan. De ekkor mondta ki azt, ami nekem a legjobban fájt.

-Rob, ez nekem így nem megy. Nem tudom ezt így csinálni. Ezek után már nem. Ne haragudj.

-Ne, kérlek. Kristen. Ne csináld ezt. Én a teljes igazat mondtam, és mióta téged megismertelek, senki másra rá sem néztem. Te megváltoztattál engem. Érted változtam meg, hát nem érted?

-De én nem tudok így bízni benned. Akkor ezentúl sehová ne mehetsz el egyedül úgy, hogy ha bepiálsz, vagy bedrogozol, elveszted az agyad, és valakinek az ágyában kötsz ki.

-Ez nem igaz. Ismered a baráti körömet, tudod, hogy ők nem olyanok. Ezek pedig teljesen mások voltak. Azt hittem, meglehet bízni bennük. De nem. Tévedtem, én voltam a hülye.