20.fejezet

Sziasztok! Itt is lenne a 20. fejezet. És mivel ez egy kerek szám, és már a 20., így ennél a fejinél a komihatár most 20 db komi. Tudom, hogy követelőző vagyok, de mindig megkapom azt az 5 komit, de csak annyit. Máskor tudtok 15-en is komizni, akkor utána miért nem? Mint már Thalia és May, és még sokan mások is írtak ugyanerről. Nálam nem lesz szünet, de örülnék, ha leírnátok a véleményeteket. És akik bejelölik a tetszik, stb gombot, 20-an is, és mégis csak 5 kommentet kapok. Na de nem is húzom ezzel az agyatokat már én is, csak egy kis észrevétel/megjegyzés. Jó olvasást!

Puszi, Bella

u.i: kitettem a szereplők közé 2 db új képet 2 új szereplőről, akik ebben a fejezetben lépnek be majd a töribe. 

zene itt van egy szám, amit a feji írása közben hallgattam. Ha akarjátok, indítsátok el hozzá. Megadja a feji hangulatát ;)

20.fejezet

Kristen szemszög

Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el. Könnyeim folyamatosan záporoztak. Hogy tehette ezt velem? Legalább mondta volna meg, hogyha már nem szeret, vagy egész végig csak játszott velem?! Inkább mondta volna ezt, mintsem hogy megcsaljon valakivel. És én még azt hittem, hogy szeret. Ezt soha nem bocsátom meg neki. Írtam a wc-ből egy smst Nikkinek, hogy haza kellett mennem, mert nagyon rosszul vagyok, és hogy ne aggódjanak, amiért nem mentem vissza hozzájuk. Leintettem egy taxit, majd nagynehezen bediktáltam a címet, a sofőr kérdezte is, hogy minden rendben van-e, amire én csak azt válaszoltam, hogy igen. Csendben zokogtam a hátsó ülésen, mikor végre hazaértem, kifizettem a taxist, és bementem a házba. Nem akartam senkivel sem beszélni, csak felrohantam a szobámba, ledobtam a cipőmet, majd bedőltem az ágyba, és végre hangot adtam bánatomnak, és hangosan kezdtem el zokogni. Nem igaz, hogy lehettem ilyen hülye. Most tört össze a szívem teljesen. És egyhamar nem is fog begyógyulni. Miért így kellett megtapasztalnom a szerelmet? Én tényleg szerettem Robot. Még most is szeretem, de ezek után már csak utálni tudom.

Rob szemszög

Egy közös óránk sem volt Kristennel a mai napon. Alig vártam már a suli végét, mikor végre újra láthatom. Ám kaptam egy sms-t az egyik régi barátomtól, Paul-tól, hogy találkozni szeretne. Kiskorunkban sokat jártunk össze, így mivel már régen láttam, visszaírtam neki, és megbeszéltük, hogy hol, és mikor találkozzunk. Nem tudtam szólni a srácoknak, csak annyit, hogy sietnem kell, és majd beszélünk, ugyanis 15 perc múlva a Lionban kellett lennem. Egy kézfogással, és egy öleléssel üdvözöltük egymást. Leültünk egy boxba, kértünk egy-egy sört.

-Haver, már vagy ezer éve nem láttuk egymást. Hogy vagy? Mi van veled?-kérdezte

-Az igaz. Nincsen semmi. Van egy gyönyörű barátnőm, akit nagyon szeretek. Lemondtam a nőcsábász életmódomról emiatt az angyal miatt. Remélem legközelebb ha találkozunk, betudom őt mutatni neked.

 Kb. egy másfél órával később érkezett meg az egyik ismerőse, akit be is mutatott.  Rachelnek hívták. Paul megkérte, hogy hozzon nekünk valami piát.

-Na, de visszatérve a barátnődre, igen, szeretném majd megismerni, aki rabul ejtette a szívedet.

-Majd legközelebb. –mondtam

Rachel visszaért az italokkal, én pedig egy húzóra le is hajtottam az egészet. Már az első pohárka után kezdtem magam furcsán érezni, és Rachel még többet és többet hozott, mikor már arra sem emlékeztem, hogy ki vagyok. Minden elszállt a fejemből. Nem tudtam, hogy hol vagyok. Forgott körülöttem a világ.

Reggel, mikor felébredtem, iszonyatosan zúgott a fejem. Mikor körül néztem, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Nem volt ismerős a hely. Eleve azt is furcsállottam, hogy miért vagyok teljesen meztelen. Amikor magam mellé pillantottam, megláttam Rachelt, akin szintén nem volt ruha.

Nem, Nem, Nem!!!! Ez nem lehet. Hogy lehetek ekkora balfasz?? Ordították a gondolataim. Ez nem lehet igaz. Hogy tehettem ilyet?! Lefeküdtem ezzel a csajjal. De nem is emlékszem semmire. Az egész tegnap este kiesett azután, miután elkezdtünk valami töményebbet inni. Biztosan belekevertek valamit az italomba. De az egyik legjobb barátom miért csinált volna ilyet?! Magam sem tudom, de kiderítem. De elsősorban nem ezzel akartam foglalkozni. Hanem hogy ezután hogyan fogok Kristen szemébe nézni. Eddig sem éltem szent életet, és ezt ő is tudta. Ha ez kiderül, soha nem fog nekem megbocsátani, és elveszítem. Kikeltem, magamra kaptam a ruháimat, amelyek szanaszét hevertek a földön, majd hívtam egy taxit, miután nagy nehezen megnéztem, hogy mi az utca neve. Bevágódtam a taxiba, és miután hazaértem, egyből beálltam a zuhany alá, hogy lemossam magamról a tegnap éjszaka mocskos pillanatait. Megborotválkoztam. Szombat volt, és már dél is elmúlt. Gondoltam, átmegyek Kristenhez. Eltettem a telefonom, de láttam, hogy kivan kapcsolva. Bekapcsoltam, és láttam, hogy Kristen sokszor keresett. Ez mégjobban lehangolt. Míg én valahol hancúroztam, bár tudtomon kívül, ő meg szegény velem akart lenni. Ki tudja, mennyire aggódott, hogy nem ért el. Gyorsan odaértem hozzájuk, és becsengettem. Kristen nyitott ajtót, akinek pirosak, és duzzadtak voltak a szemei.

-Kristen, mi történt, mi a baj?-kérdeztem azonnal, és odaléptem hozzá, hogy magamhoz ölelhessen, de ő ellökött magától.

- Takarodj innen!!-köpte felém a szavakat, majd rámcsapta az ajtót.

Tehát tudja. De hát kitől tudhatta meg? Senkivel nem is találkoztunk. Az nem lehet. Odaálltam az ajtó elé, és bekiabáltam.

-Kristen. Kérlek, hadd magyarázzam meg. Nem úgy van, ahogy gondolod. –mondtam.

- Tűnj el innen, soha többet nem akarlak látni. És ezen nincs mit megmagyarázni.-ordított ki, de hallottam, hogy nehezen, ugyanis ismét sírt.

Miért kell nekem egyfolytában ezt csinálnom? Egyfolytában csak megbántom őt, és csak fájdalmat okozok neki. Pedig az életemnél is jobban szeretem.

Hazamentem, de nem tudtam, mit csináljak. Ezt nem tudom egyszerűen helyrehozni. Felhívtam Paul-t, hogy jöjjön át, és hozza magával Rachelt is.

Elég hamar ideértek.

-Oké. Rendben. Most szépen elmondjátok, hogy mire is ment ki a játék. Te csak úgy a semmiből felbukkansz, és már is valami balhé történik. Tudom, hogy ti ketten sántikáltok valamiben. Gratulálok, ügyesek voltatok.

-Nem tudom, miről beszélsz Rob. Legjobb barátok vagyunk.

-Én inkább már a múlt időt használnám. Kiskorunkban még talán. De azóta már eltelt pár év. Hogy tehettél ilyet?

-Én nem csináltam semmit. Te mentél el Rachellel az éjjel. Nem tehetek róla, hogy nem tudsz parancsolni a farkadnak.

-Én nagyon élveztem az estét, remélem, hogy te is szivi.-lépett oda hozzám Rachel, és próbálta a nyakam köré fonni karjait, de én elléptem előle.

-Fejezd be. Nem is emlékszem az éjszakából semmire. Tudom, hogy valamit belekevertetek a piámba. Ne nézzetek hülyének.

-Ez nem igaz. Sose tennék ilyet. Rob, eszednél vagy?

-Nagyon is. De mondom, gratulálok. Most mindent elrontottatok. Nem tudom, honnan tudtatok a kapcsolatomról, és hogy ki kért meg titeket erre, de tudom, hogy csak arra ment ki a játék, hogy szakítsak Kristennel. És most tűnjetek el innen! Soha többé nem akarlak titeket látni.

-Tudod, hogy úgyis fogunk még találkozni. Remélem, minnél hamarabb. –kellette magát még tovább Rachel. Undorodtam tőle.

-Kifelé!!

Nem szóltak most már semmit, csak elmentek. Akit régen a legjobb barátomnak hittem, most hátba szúrt. Nem tudom, ki állt a dolgok mögött, de nagyon azt akarja, hogy ne legyünk boldogok. Sikerült neki. Most hogy fogom visszahódítani Krist? Nehéz lesz.

Felhívtam Lizzy-t, és mindent elmondtam neki. Vele annyi mindent megtudtam beszélni, mióta Nina lapátra tett. Átérezte a bánatomat, és azt mondta, hogy segíteni fog nekem visszaszerezni Krist. Azt mondta, hogy most ide is jön, és majd beszél vele. Megköszöntem neki a segítséget, és vártam.

Kristen szemszög

Nem tudom, mennyit aludhattam az éjjel, valószínűleg semennyit sem. Az este történtek után képtelen voltam. Nem akartam őt soha többé látni. Reggel viszonylag korán keltem. Nem volt itthon senki, pedig szombat volt. Furcsálltam is az egész dolgot. Egyszer csak csöngetett valaki, de nem akart senkit se látni, de kinyitottam az ajtót. Rob állt kint. Amint meglátott, és valószínűleg duzzadt és kisírt szemeimet, ő egyből odalépett hozzám, de én eltoltam.

-Takaródj innen. –mondtam neki, és az orrára csaptam az ajtót. A könnyek ismét utat törtek maguknak.

-Kristen. Kérlek, hadd magyarázzam meg. Nem úgy van, ahogy gondolod. –mondta.

- Tűnj el innen, soha többet nem akarlak látni. És ezen nincs mit megmagyarázni.-ordítottam ki, de el-el csuklott a hangom közben.

Ezek után már nem mondott semmit. Valószínűleg elment. Nekidőltem az ajtónak, és lecsúsztam a földre. Sok időbe telt, mire ismét sikerült lenyugodnom.

Ebéd után anyámék is hazaértek. Anyám egyből megkérdezte, hogy mi történt, én pedig csak annyit mondtam neki, hogy Rob és én szakítottunk. Nem mondtam el a részleteket. Anyám magához ölelt, és mondta, hogy mennyire sajnálja.

-Jajj, Kristen. Biztosan van valami más megoldás erre. Annyira úgy látszott, hogy szeretitek egymást. Mi történt?

-Nem illettünk össze. Ennyi.

-Sajnálom. De nem szabad szomorkodni. Annyi rendes srác szaladgál még az utcákon. Biztosan megtalálod majd te is a neked valót.

-Remélem anya. Remélem.