6.fejezet

Sziasztok! Itt lenne a következő fejezet! :) Köszönöm a komikat ismét! Örülnék, ha most is írnátok 1-2őt, csak hogy tudjam a véleményeket. Ha negatív, akkor sem sértődök meg! Jó olvasást!

Puszi, Bella

6.fejezet

Kristen szemszög:

Az ajtóban Rob állt. Mit keres itt? Azután, amit a múltkor csinált, meg úgy összességében, nem akartam látni. Főleg nem itt. És honnan tudja, hogy hol lakom. Hát ezt nem hiszem el.

-Te meg mégis mit keresel itt?-tettem fel újra a kérdést neki

-Szia. Figyelj! Kérlek ne haragudj. Tudom, hogy amit tettem, nem fogod egykönnyen megbocsátani. De mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk mindent? –tette fel most ő a kérdést

Nem akartam semmilyen tiszta lapot, se semmilye kapcsolatot vele. Másnak édelegje be magát, és mást akarjon gerincre vágni, ne engem.

-Figyelj, én nem szeretnék semmit. Elég jól kiismertelek ez alatt a pár nap alatt, és tudom, hogy mit szeretnél pontosan. De én nem vagyok olyan, engem nem fogsz megkapni!

Azzal fogtam magam, elmentem mellette, és elindultam a suliba, mert nem szerettem volna elkésni. A járdán sétáltam, ő pedig jött után a kocsijával, és az ablakon kiabált ki, hogy menjek, és majd elvisz. Eszem ágában nem volt beszállni a kocsijába.

-Kérlek!! –kérte még mindig.

Hát jó, talán még ha beszállok a kocsijába, abból még semmi baj nem lehet.

-Köszönöm, hogy elviszel. Egyébként Kristen a nevem-gondoltam bemutatkozom, hiszen azért még mégis új vagyok.

-Én Rob vagyok. És nincsmit! –mosolygott rám féloldalasan, amitól megborzongtam.

-Figyelj, Kristen, tényleg nagyon sajnálom, amit az elmúlt napokban tettem. Tudom, megbocsájthatatlan, és már az elején nagyon elrontottam mindent. Egy nagyon rossz időszakon vagyok túl most. Ezért vagyok most, hogyis mondjam, ennyire fura.

-Talán, egyszer megbocsájtom, de ha lehet, ne kezelj úgy, mint egy olcsó lotyót. Mert én nem vagyok az. Én nem tudhatom, miért vagy ennyire fura, de azt tudom, hogy bunkónak bunkó vagy.

-Hidd el, nem ilyen vagyok. Ne azt hidd el, amit látsz kérlek.

-Mást nem nagyon tudom. Na de megérkeztünk. – Kinyitottam a kocsi ajtót.

-Szia, majd még találkozunk.

-Szia-köszöntem vissza

Elindultam befelé a kapun, és szerencsére senki nem látott. Nem szerettem volna, ha már az elején a többiek is valami szajhának nézzenek, amiért pasikkal fuvaroztatom magam. Odamentem a lányok asztalához, mivel ott ültek, és leültem a padra.

-Sziasztok-köszöntem

-Szia!-köszöntek ők is egyszerre.

-Olyan jól nézel ma ki, úgyértem hogy kivagy csattanva az örömtől, csak még nem tudom, mitől. Mi történt, amiről mi nem tudunk?-kérdezte Dakota

-Nincs semmi, egyszerűen csak jókedvem van. –mondtam, bár kissé hazudtam, mert a reggel történtek után nem tudtam, mi legyen.

Az,hogy ma beszéltem Rob-bal, nem is tudom, elindított bennem valamit. Tőle nem akartam semmit, de ha talán nagyon megeröltetné magát, és eltüntetné ezt a bunkó stílust, talán barátok még lehetnénk. De kitudja, mit hoz a sors?!

-Örülök neki, hogy ilyen jó kedved van. Így nekünk is az lesz-mosolygott rám Ashley

-Gyertek, induljunk órára.

Nagynehezen felálltunk, és elindultunk befelé. Kint ültek a fiúk is, és ők is éppen most indultak el. A szemeim szembetalálkoztak Rob szemeivel, és megint felvillantotta azt a féloldalos mosolyt.  Visszamosolyogtam rá, ösztönös reakcióból. Rontani nem rontok vele semmit. Majd eltűntünk az ajtó mögött. Ma tesi volt az első, így az öltöző felé siettünk. Gyorsan átöltöztünk, én lófarokba összefogtam a hajam. Egy rövidnadrág és egy fekete rövidujjú póló volt rajtam. Mivel még elég meleg volt az idő, így szükségtelen volt a melegítő. Jött is a tanár egyből, és 10 kör futással kezdtük kint a pálya körül. Az utolsó körnél már majdnem a tüdőmet köptem ki, utáltam a futást. Azután pedig kosaraztunk. Abban legalább jó voltam.  A teljes kifulladásomat a csengő váltotta meg, mikor megszólalt. Egyből rohantunk is vissza az öltözőbe, és én seperc alatt átöltöztem. A következő órán már csak aludtam, olyan unalmas volt. A többivel együtt. Egy közös órám sem volt most a lányokkal a tesin kívül. Csak a négy fiúval. Óra után ismét összetalálkoztam Rob-bal.

-Szia Kris! – nagyra kerekedtek a szemeim, mert így még senki nem hívott.

-Szia!

-Hazavihetlek?-kérdezte bársonyos hangon.

-Nem, köszönöm, de megyek gyalog.

-Ugyan ne csináld már. Mondtam, nem szeretnék csinálni semmit. Csak hazaviszlek, bízz bennem.

Nem nagyon tudtam, de ha már felajánlotta, egye fene.

-Na jó, legyen. De ebből nem lesz rendszer. Egyébként is, akartam már kérdezni, honnan tudod, hogy hol lakom?-kérdeztem karba tett kézzel

-Mire való egy csábos mosoly a titkárnőnek, és egy kérés.

-Hogy ti fiúk mindig azthiszitek, hogy egy szimpla mosollyal mindent elérhettek egy lánynál- mondtam neki

-Kipróbáljuk?!-nyomott neki a kocsijának, mert időközben odaértünk.

Ismét bevetette azt a féloldalas mosolyt, amit reggel kétszer is. Már akkor is elvarázsolt, de nem akarok tőle semmit. Nem kell pasi. Nem mutathattam, mit vált ki, mert akkor lebuktatom magam, és neki lesz igaza.

-Hát, ez nem jött össze. Most viszont örülnék, ha öhm…. lemásznál rólam. –mondtam neki, majd rávigyorogtam.

-Oh, bocsánat. –majd elengedett.

-Gyere, induljunk.

Beültem a kocsiba, miután kinyitotta nekem az ajtót. Egy 5 perc múlva már otthon is voltam. Ismét kinyitotta nekem a kocsit. Bizonyítani akar. Hogy ne azt higgyem róla, hogy egy bunkó paraszt.

-Köszönöm, hogy elhoztál- mosolyogtam rá

-Nincsmit. –és ő is felvillantotta ismét a féloldalas mosolyát.

Nem akartam most én bunkónak tűnni, ezért megkérdeztem, nem e jön be.

-Nem jössz be?-kérdeztem

-Most nem, ne haragudj, de sietek.

-Rendben, hát akkor szia!

-Szia

Majd engem hirtelen meglepve oda lépett hozzám, és egy puszit nyomott az arcomra. Megbizsergett a nyoma az arcomon. Ő elhajtott, én pedig  elindultam be a házba.